2013-08-Augusztus

 

Az augusztus első fele a nyaralásé volt, így augusztusban viszonylag kevés a fotó.

Még egy dolog van augusztusban: jubilálunk!! 2012. Augusztus 18-án kezdtük a gyaloglást ebben az intenzív formában. Korábban már évek óta jártunk nordic walking edzésre, de egy éve úgy alakult, hogy elkezdtünk rendszeresen, naponta edzeni. A jubileumot meg is ünnepeltük egy kis kerti partyval: felér egy születésnappal!

Feltűnően száraz az erdő, alig van zöld növény a talajszinten, szinte csak a fák zöldek. A Hidegkúti reptér sárga, kiszáradt. Nyoma sincs a tavaszi buja zöld növényzetnek, a rengeteg, szebbnél szebb virágnak. A termések veszik át a terepet, és a száraz széna.

Meg a szénanáthasad.

 

 

A lekaszált réten az aszatfélék újrahajtanak

 

 

 

 

 

Meg is lepett bennünket, hogy a nagy szárazság ellenére, az oroszlánsziklás út felső szakaszán, az út mellett szépen virít a zsidócseresznye. Igaz, a levelei eléggé összepöndörödtek a vízhiány miatt, de a termés élénk narancsos színével már messziről világít. Jó, ha tudjuk, hogy az egész növény mérgező! Van egy finom, ehető rokona (boltokban kapható Physalis néven, dél-amerikai gyümölcs), de ez a felénk honos növény mérgező. Másik neve az alakjára utal: lampionvirág.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiderült, hogy a tavaszi vandál farongálás, a turistajelzések kimetszése a fákból vajon miért történt. Talán azért, mert most új felfestések jelentek meg. Szerintem talán még egyes útvonalak színe is változhatott, bár nem jegyeztem meg igazán a jelzéseket: ha az ember rendszeresen jár ugyanarra, sajnos a helyismerete alapján tájékozódik, és nem figyel a turistautak jelzéseire.

 

 

Az időjárás enyhültével és a korábbi napokban leesett eső hatására kicsit zöldebb lett a reptér. Felmásztunk a Kővár melletti hegyre, ahonnan a siklóernyősök startolnak. Nagyon szép volt a kilátás; egy panoráma-képet készítettem róla. A fotóra kattintva letöltődik a 10x nagyobb felbontású panorámakép, amin sok minden látszik, részletesen.