Sajttorta

Nyilván mindenkinek egy csomó ilyen receptje van: látott egy ígéreteset, amit a saját ízlése és az otthon található - beszerezhető anyagok miatt kicsit átalakított. Nekem leginkább csakis ilyenek vannak, nem jellemző, hogy valamit kőbe vésettnek fogadnék el. Hát így lett ez a sajttorta is. Sok receptet végigolvastam, sokat eleve kihúztam, mert nem tetszett: túl bonyolult, túl sokféle cuccból van, azok egy részét úgyis elfelejtem beszerezni, felét kifelejtem a készítéskor, az elkészítés túl macerás, időigényes, sok benne a buktató...Aztán kikötöttem egy mellett, amit néhányszor már elkészítettem, de nem voltam vele maradéktalanul elégedett.

És akkor megláttam Anna Olson receptjei között egy karamellás sajttortát. Rém bonyolultra vette, de nagyon tetszett; tudtam, hogy én ezt le tudom úgy egyszerűsíteni, hogy egy próbát tegyek. A karamell teljesen kimaradt belőle. Meg sok minden más is. De fantasztikus lett!

Első módosítás: az alapját csakis darált kekszből és vajból készítem, ehhez ragaszkodom. Eggyel kevesebb dolog, amit el lehetne szúrni.

A tölteléket megintcsak alaposan átírtam, több receptet végigolvastam, és pl. a tejszín helyett egy másutt olvasott trükkel zsíros tejfölt teszek (ilyet már próbáltam, jó volt). Végül annyira átszerkesztettem az egészt, hogy magamnak is le kellett írni, hogy esetleg, ha jó a recept, máskor is tudjam, mi is volt a nyerő.
Hát nagyon bejött, úgyhogy néhány érdeklődő kérésére ide is lejegyzem.

Sajttorta

Hozzávalók:

az alaphoz:

  • 18 dkg kókuszos keksz (ez épp egy csomag) aprítógépben darálva, vagy bármi módon összetörve
  • 8 dkg vaj

A kissé olvadt vajat a keksszel összekeverjük, és egy kivajazott vagy sütőpapírral kibélelt 20-22 cm átmérőjű tortaformába nyomkodjuk. Nem kell az oldalán felhúzni, mert visszapotyog mire a sütőbe kerül. Elég csak belesimítani.

160 fokon 5 percig sütjük, majd kivesszük.

Összeállítjuk a tölteléket:

  • 50 dkg mascarpone (én laktózmenteset használtam)
  • a doboz ~27 dkg zsíros tejföl ( a spar premium fekete tejföl, 25% zsír)
  • 1/4 csésze kristálycukor (még nem volt elem az új konyhamérlegemben, így én is az amerikai-kanadai divat szerint pohárral mértem)
  • 2 evőkanál kukorica keményítő
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • ~2 teáskanálnyi citromhéj. A saját termésű citrom héját teszem el mélyhűtve: tökéletes marad. Mindenképp kezeletlen citrom héja az igazi.
  • 3 tojás.

A hozzávalókat sorra egy magasabb falú keverőtálba tesszük, és gépi habverővel simára keverjük. A végén a 3 tojást egyenként tesszük a keverékhez, és közben továbbra is keverjük az egészet (Zoli keveri a géppel, én rakom bele a tojásokat, és elugrom a kirepülő cseppek elől).

Ezután az egészet ráöntöm a kissé kihűlt alaptésztára, és az egészet megint a 160 fokos sütőbe teszem, gőzfürdőben. Kb. 45 percig sütöm.

Na ez az újdonság: én eddig sosem hittem a gőzfürdőzésben. Most láttam, hogy vélhetően a gőznek és a megfelelő hűtésnek köszönhetően sokkal szebb lett az egész torta. És nagyon könnyű, lágy, habos a tölteléke. Tehát fogtam egy edényt és betettem némi vizet a sütőbe. Legközelebb a régi kisebb tepsiben fogok eleve forró vizet betenni.

És akkor a kb. 45 percnyi sütés végén, mikor a teteje barnára sül, kikapcsoljuk a sütőt és félig kinyitjuk az ajtót. Nem vesszük ki a tortát, hanem hagyjuk szép lassan kihűlni. Csak akkor tegyük be hűtőbe (illetve ki a teraszra), mikor már teljesen kihűlt!! Legalább 6 órát legyen a hűtőben. Ha innen visszaszámolunk, akkor az derül ki, hogy legjobb egy szombat délben elkészíteni, hogy este már hűtőbe lehessen tenni, és vasárnapra nagyon-nagyon finom sajttortánk lesz!!

Képet sajnos nem csináltam, és persze a második nem volt olyan szép, mint az első. De pont olyan finom...