2017. november

November elején szép idő volt, szombaton (4-én) egy nagyobb kirándulásra indultunk. Autóval elmentünk a Hidegvölgyi Erdei Pihenőhöz, ahol letéve az autót a kifőzde melletti parkolóban, kicsiny csapatunk kettévált bénák és ufók csapatára. Én az elsőbe tartozom. Nekivágtunk a Nagy-Kopaszra vivő zöld háromszöggel jelzett útnak, az ufók pedig úgy elhúzták a csíkot, hogy meg sem próbáltunk velük tartani. Szóval mi kényelmesen, szemlélődve, időnként megpihenve mentünk felfelé a Sisakvirág tanösvényen, élvezve a késő őszi napsütést, ami a lombokon átszűrődve csodás fényeket csillantott.

Jó dolog a fényképezés, mert asztmás öregként az ember nem akar folyton lihegésre hivatkozva pihenőt kérni, de a szeme elé kerülő szépséges növények kedvéért sokkal kevésbé gáz megállni. Így aztán szinte minden virágnál megálltam, bár valóban mindegyiknek örültem, mert csodaszépek voltak. Sok növény épp attól volt kiemelkedő, mert a környezete elsárgult, lehullott levelekből állt, de itt-ott mégis kidugta a fejét egy-egy kemény és szívós kis virág, ami tényleg üdítő élmény volt.

Ahogy megy felfelé az út a magas fák között, kanyarogva, bizony votlak, akik nálunk gyorsabbak lévén, lehagytak bennünket. Néhány fiatal a hegyoldalon átvágva - a felettünk sejthető, kanyar után visszatérő útra felkapaszkodva - remélte lerövidíteni az útvonalat. Kicsit vonzott volna engem is ez a rövidítés, de úgy döntöttünk, mivel nincs térképünk, nem ismerjük a terepet, maradunk a jelzett nyomon. És pár száz méter múlva kiderült, hogy nagyon szerencsésen döntöttünk, ugyanis épp a Tarnai-pihenőnek nevezett csodás kilátóhelyet hagytuk volna ki. Nagy, kopasz (de még nem a Nagy-Kopasz), kinyúló terep, ahonnan a Budai-hegység délkeleti része látható, meg a Budakeszi-medence.

A Tarnai-pihenő tábláján pl. kiderül, hogy itt is előfordul az István király-szegfű, amit két területen láttam már, persze tavasszal. Tarka kosborhoz is volt már szerencsém, viszont henye boroszlánhoz nem. Remélem, ez egy múló állapot...

Novemberben már nem számítunk virágzó növényekre, mégis akad néhány. Érdekes, hogy mennyire kivirít a környezetből egy-egy kis virág: a háttér az elszáradt aljnövényzet, középen egy lila vagy fehér növénykével.

A sok fotótéma, a sok megállás, időhúzás ellenére egyszercsak hirtelen balra kellett letérni az ösvényről, és onnan már nagyon ismerős volt az útvonal. Gőzöm nincs, mikor, de jártam már a Csergezán Pál kilátónál átadása után.

Csergezán Pálról azt tudom, hogy pl. Kittenberger Kálmán és Fekete István könyveinek ő volt az illusztrátora. A kilátó 2005-ben épült, igen jó stabil szerkezet, és nagyon kellemes a kilátás a tetejéről. Rettentő huzatos volt, de a látvány megérte... Sajnáltam annak a pulóvernek a gazdáját, aki után üvöltöztünk, hogy fentmaradt a pulcsija... De egy fiatal kissrác jött érte, szerintem neki meg sem kottyant, hogy újra felfutott a felső szintig

Lefelé már negyedannyi idő alatt megtettük az utat, mint felfelé, a virágokat is láttuk már, szóval csak vágtattunk az ebéd felé. Egy szuper jó helyen ettünk, egy vadászközpontban, ahol az elegáns étteremben csöppet sem utáltak ki bennünket a rendezetlen sportruhában, és a kaja is igazán elsőrangú volt. Nagyon jó zárása volt a nagyszerűen sikerült kirándulásnak laugh.