Részletek

Megjelent: 2017. március 03. péntek, 13:21

Fantasztikusan indult az egész. Snowboardozó egyetemista gyermekem kérte, hogy vigyük el őt egy hosszú hétvégére. Mivel én síelek, apja sífut, ezért olyan helyet kerestünk, ahol mindenki kedvére csúszkálhat. A sivár hóviszonyok miatt nem könnyű ilyen helyet találni. Végül Schladming mellett döntöttünk: nekem nagyon rég óta kedvenc terepem, mert óriási és mindig van hó, és mindig találni jó pályákat. A sífutóknak pedig fel kellett menni Ramsauba, ahol szintén mindig van hó, ha egyáltalán lehet. És a szintén nagyon nyomós érv: a távolság. Talán a legközelebbi terep, ahol minden kérésünk teljesíthető.

Az idő gyönyörű volt, miközben itthon a szmoggal küzdött a város, a hegyen hétágra sütött a nap, kicsit hideg volt, de csak annyira, hogy a hó állapota tökéletes lehessen. A pályák tükörsimára gyalulva, és nem tudom, miért, de tömeg sem volt. Nem voltak kevesen, de több olyan liftet találtunk, ahol egyenesen be lehetett csúszni a felvonóba, és már mehettünk is fel. Nagyon jó érzés volt a felnőtt gyerekemmel siklani, és büszke voltam magamra, hogy cseppet sem készült ki a lábam a megállás nélküli síeléstől. Egyszerűen fantasztikus volt.

Először fölmentünk a Planai hátsó, Haus felé néző legfelső pályáira. A közeli hegyen átbukó, de erre merőlegesen mozgó felhő látványa egész délelőtt elszórakoztatott bennünket.

2-3 éve az egyre nagyobb funpark mellett egy általunk csak varázsszőnyegnek nevezett felvonó épült a korábbi életveszélyes csákányos helyett, nem ugyanazon az útvonalon, de sokkal barátságosabb módon lehet vele felvonoózni. Ezzel a felvonóval utazunk épp a következő képen.

A következő kép pedig pontosan kifejezi - legalábbis én így érzem - azt az érzést, amit ez a szuper nap nyújtott.

Aztán jót ebédeltünk és még folytattuk a síelést. Andris megvárt minden elágazásnál. Épp a Planai felvonó középállomás felett nem sokkal jártam, mikor egyszercsak azt hallottam, hogy valaki sikkant egyet mellettem-mögöttem, én pedig egy hóporfelhő közepette hanyattesem.  Irdatlanul fájt a térdem. Nagy nehezen lementem a felvonóházba, ahol besegítettek egy liftbe és aztán mentőt hívtak. A többi már nem ide tartozik.

A következő napokon csak a teraszról fotóztam a hegyeket. Például szépen ráláttam a Hochwurzenre, még a Reitteralm gerince is látszott. Valamint a Haus teteje is. De csak messziről.