2017.05. május

Részletek

Megjelent: 2017. május 14. vasárnap, 22:05

Nagyon remélem, hogy innen már csak felfelé lehet lépni. Még nagyon elfáradok a folyamatos lábon levéstől, leguggolni, lehasalni nem tudok a virágok mellé, csak hajolgatok, de nyilván lesz ez még jobb.És hamarosan lejtőt és emelkedőt is szeretnék belevinni, de először csak a vízszintesre vállalkoztunk. Erre ideális hely Adyliget, ahol a Fekete-fej tövétől indulva, a lovacskák mellett, a piros jelzésen, teljesen sík a terep. Amint elindultunk a parkolóból, szinte azonnal elő kellett venni a fényképezőt: hatalmas és látványos kutyatejek vigyorogtak az ösvény mellett.

Egyből az első elágazásnál lekanyarodtunk a jelzett ösvényről, mert már tudjuk, hogy jobbra bent mindig rengeteg szép növényre bukkanhatunk. Egy piros pozdor kellette magát a bokrok között, így a botok adta biztonságot kihasználva bebotorkáltam a sűrűbe.

A "koplalás" hatására minden növény  az újdonság élményét jelentette, most mindent lefényképeztem. Az egyik érdekesség, hogy már kivirágzott a nagyezerjófű, ami szintén egy védett növény. Vigyázni kell vele, mert az érintése hólyagokat, kiütéseket okozhat! Ősszel a terméstokját szoktuk szagolgatni, ami finom citrusszerű illatot áraszt, miközben úgy néz ki, mint egy elfuserált csillagánizs (5 magtokból áll).

A mezei zsálya indigókék színe nagyon látványos a kutyatejek sárgászöldje mellett, nagyon szép tőle a rét.

A kónya habszegfű hasonlóan trükkös, mint a szomorú estike: első ránézésre azt gondolja az ember, hogy ez a növény már túl van a csúcson, fonnyadozik, kókadozik, mindjárt elszárad. Közelről nézve a virágát viszont finom szerkezetű csodát találunk. Kár, hogy az ember szeme nem tud 20x-os zoomot...

Gólyaorr-félék 17-en vannak a botanikaiforum.com szerint. A nagyobbakat viszonylag egyszerű megkülönböztetni, na de a picurik, azok elég zűrösek. És vannak még gémorrok is... A legszebb faját tavaly láttam a Mecsekben: a fodros gólyaorr csodaszép. De nagyon látványos a piros gólyaorr is, melyet erdőn-mezőn és kertekben egyaránt látni.

A magyar szegfű (Dianthus pontederae) csak a Kárpát-medencében előforduló virág, bár nem ritka. Sokáig nem sikerült róla éles képet készíteni, de már azt is tudom, hogy a fiatal pollinárium színe kék, nagyon jól illik a szegfű lilás piros erős színéhez. A képen levő pollináriumok már nem olyan erős kékek, talán kevés bennük a pollen.

A magas gubóvirág folyton mosolyra fakaszt: cseppet sem magas szárán csinos kis kék pomponokat növeszt. De egyszer nyáron fotóztam valami fura magas izéket, kiderült, hogy a magas gubóvirág magas gubói... Csak utána kell járni... Itt még az arasznyi magasságot sem érik el a virágok, még sokat fognak nyurgulni.

A réten tavaly, tavalyelőtt rengeteg (védett) tarka nőszirom volt. Nem tudom, hogy most túl korán érkeztünk, vagy esetleg túl későn, de idén alig egy-két példányt találtunk. Középen csapó cserebogarak gondoskodnak róla, hogy fajuk fennmaradjon. Ez a cserebogár állítólag június-július folyamán rajzik, úgyhogy ez a két példány még csak az előszél. Számomra elképesztő, hogy egy növény tud olyat, hogy három szirma fehér alapon vörösbarna csíkos, a többi meg sárga.

Mindenütt sok fehér mécsvirágot láttam, úton-útfélen, városi gyepekben. Azonban akkorát, mint ez a nőivarú példány, még életemben nem pipáltam ( a mécsvirág kétlaki: külön van hím és külön nőivarú egyede). Maga a növény sem volt kicsi, kb. derékig érő példány, egy rózsabokor elszáradt csontvázának dőlve erősödött meg, de a virágai nagyobbak minden eddig látottnál. A virágok szépek, épek rajta, az egész arra utalt, hogy nagyon jó helye van ott a mécsvirágnak.

Ennek a növénynek elég ijesztő neve van, pedig a "méreggyilok" csak azt akarja jelenteni, hogy mérgezés esetén - azt hitték - kioltja a méreg hatását. Persze, nem működött, és nem tudom, hogyan rendezték az eredményt a patológussal... Viszont a virága nagyon szép, majd legközelebb egy makróval megpróbálom megmutatni!

Sok fbcsoportban már jó ideje bájos nyári héricseket posztolnak, így aztán igazi meglepetésként ért, hogy tavaszi héricsekre bukkantunk. Először, a távolból nézve, azt hittem, növekvő félben levő zergevirág. Közelebbről aztán nem akartam hinni a szememnek, hogy az a zergevirág valójában tavaszi hérics! Nem olyan dús, nem olyan sokszirmú, mint tavasszal, de mégis biztosan az. Később aztán két újabb bokor láttán már csak megerősítést kaptunk, hogy ez nem tévedés!

Korábban találkoztunk már többféle szellőrózsával az erdőben: a bogláros, a berki szellőrózsa és az erdei galambvirág csoportjait már nyilvántartjuk, tudjuk, hol szoktak egész foltokat alkotni. Az erdei szellőrózsával azonban eddig nem találkoztam: a virága jóval nagyobb (közel kétszeres), mint a felsoroltaké, és egy szálon csak 1 virág ül. Itt a réten volt egy kissé rágott kinyílt példány, meg néhány épp csak bimbós. Úgyhogy csak egy rágottról tudok képet bemutatni:

A korábban emlegetett zergevirág is előbukkant. A zergevirág nagyon fotogén: bárhonnan fotózom, felülről, oldalról, alulról: mindenképp nagyon jól néz ki. Valószínű, hogy magyar zergevirágról van szó, de sokkal fontosabb, hogy nagyon szép zergevirágokat láttunk.

30 féle veronika faj van a botanikai fórumon, ami azt jelenti, hogy ezek fordulhatnak elő Magyarországon. Kezdő koromban azt hittem, 2 különböző veronika van, mert ennyit láttam a vitorlázó reptéren, meg egy könyvben is kb. ennyit láttam. Így aztán, mikor egy újabb veronikába botlottam, ami váratlanul fehér volt, biztos voltam benne, hogy ezt már mindenki kapásból ismeri, mert hiszen ez a fehér fajta (a virág alakját már felismertem, hogy veronika). És akkor kaptam a növényhatározósoktól a kioktatást, hogy ez így határozhatatlan, és tessék rendesen lefotózni a levelét, a habitusát, a virágot alulról, a szárat közelről, stb. Én meg csak csodálkoztam, hogy nem látják, hogy ez a 3. fajta veronika? Fogtam a komolyabb oldalakat, és utána néztem, hogy majd akkor én meghatározom, ha ők csak kioktatni tudnak... Kicsit mérgelődtem is a fontoskodás miatt. És akkor kiderült, hogy ez a 3. fajta a 30-ból...

Egy nehézszagú gólyaorrot is lefényképeztem. Mert olyan szépen illegett-billegett az út mentén. A gólyaorrokról a piros gólyaorrnál már volt szó. Mondjuk azt kifelejtettem, hogy azért gólyaorr a nevük, mert a termés tényleg olyan, mint egy gólya feje: egy kerek kobakból hosszú, vékony csőr (orr??) nő ki, nagyon jellegzetes. A nehézszagúról meg van egy anekdota, hogy Linné nevezte el latinul robertianumnak, barátja hasonló illatú lába okán.

Minden évben megcsodálom az ínfüveket. A színük, a formájuk, az indás ínfű bandázása, csodás harmóniában van a tavaszi aggófű sárga foltjaival, minden nagyon ki van találva (© by NATURE ). Idén az aggófűről lekéstem, csak az M6 autópálya mentén láttam; ott viszont minden korábbinál nagyobb mennyiségben.

Két éve felfedeztünk néhány kontyvirágot az útvonalunk mentén, és nagyon izgatottan vártuk, hogy hogyan fejlődik ki, virágzik, és hoz elképesztő termésfürtöt. Hát, a legszebb példány virágzáskor eltűnt; nagyon úgy nézett ki, hogy valaki kitépte. Azóta sem tudjuk, ki és miért, de megsemmisítette, még mielőtt termőre fordult volna. A termése nagyon látványos: egy 20 cm körüli száron narancspiros bogyók, tömött, buzogány-formájú csoportban. Feltűnő, bárki kertjének dísze lehetne. Érdekes, idén nagyon sok növény hajtott ki, de valahogy termést meg kb. 3 éve láttam valahol egyet a Szabadság-hegyen. Nem érik be, illetve korábban kidől a növény. Most is láttunk több kontyvirágot is, kíváncsian várjuk, lesz-e látványos termés. Vagy foltos, vagy keleti kontyvirág van a képen (Arum maculatum v. Arum orientale). Ha foltos lenne a levél, könnyebb dolgunk lenne, de ha nem foltos, nem jelenti azt, hogy a keletivel van dolgunk. Marad ez a szörnyű bizonytalanság...

Azt gondolom, hogy a tavaszi keresztfű egyike a fényképezőgépem mumusainak. Vagy legalábbis nekem. Olyan bonyolult, finom szerkezetű, nagy mélységű a virága, nehéz eltalálni, hova is kell fókuszálni. Van néhány ilyen növény, amikkel órákat el lehetne molyolni, mire jó, éles képet sikerül készíteni. De, természetesen, én nem molyolok órákat, csak annyinak tűnik, mert közben haladni is szeretnénk. Most még lassacskán, de jó lenne a tempón is javítani kicsit. Hát, legalább van hova fejlődni.

Már tavaly is láttunk Adyligetben kerti holdviolát. Vicces, mert a kerti növények védése értelmetlen, hiszen magjukat gyűjthetjük és bármennyit szaporíthatunk: a kerti holdviola azonban védett növény.  Szubmediterrán területekről szivárgott be hozzánk, lényeg, hogy védett növényről van szó

Végül lássuk az orchideákat. Nagyon jól bevésődött az amúgy elég feledékeny agyamba, hol találtunk tavaly bíboros kosborokat. Pontosan tudtuk, hova kell visszamenni, leellenőrizni, hogy idén is hajtanak-e ezek a szépségek. Mert tudjuk, hogy sokszor 10-20 évig vagy ki sem bújnak, vagy csak meddő, leveles növény hajt ki a földből, és aztán egyszercsak virágozni kezdenek. Nos, a mi ismerőseink idén is virágoztak, nagy örömünkre. Tavaly azt is megtudtam, hogy a vaddisznók előszeretettel túrják ki az orchidea-töveket, és desszertként fogyasztják a kosborok kis gumóit. Hát emiatt nehéz a kosborok megfigyelése, felkutatása. Azok a hatalmas tövek, amik a közelben, a Hűvösvölgy fölött virítottak tavaly, mind ilyen vaddisznó- (vagy buta emberi) támadás áldozatai lettek. De az adyligeti virágok megvannak!

Még egy fontos tudnivaló: ezek az orchideák a trópusi rokonaikhoz hasonlóan nem tudnak élni a talajban levő, láthatatlan gombafonalak nélkül. Emiatt sem lehet őket hazavinni, mert nem élnek túl egy átültetést, hiszen a gombafonalak szerkezete biztosan megsérül a kiásás során.

Itt a vége az első napi élményeknek. Jöjjenek a hűvösvölgy fölötti utak.

A Fedák Sári-féle cédrus előtt nem sokkal indul az az ösvény, amelyik szinte egyből kettéválik. A balodali ág egy lassan emelkedő út, e mellett láttuk tavaly életünk első bíboros kosborait. Nem akármilyeneket! Idén - a kicibált, megevett kosborok helyett - gyönyörű madárfészek kosbor nő a közelben. Mindjárt kettő . Ez a klorofill-mentes növény a gyökerén lakó gombák segítségével veszi fel a megfelelő táplálékot. 

Már darabszámra tudjuk, hol, mennyi kétlevelű sarkvirágnak kell lennie. Meg is találtuk őket. Idén valahogy vékony, gyenge kinézetűek nőttek, de egyik mellett még a tavalyi elszáradt virág-maradványok is megmaradtak.

A nagyvirágú méhfű nagyon látványos árvacsalánféle, gyógynövény. Magyar neve még a mecsekifű, illetve mecseki tea is, és ettől a Mecsektea egyből sokkal tartalmasabb és frappánsabb cégnév egy teafű forgalmazónak. Mindig tanulok!

Felmentünk a Homok-hegyre, ami felfelé a légzés miatt, lefelé a térdem miatt kihívás. Hát, teher alatt nő a pálma...

A farkas kutyatej gyönyörű színekben pompázik, miután elvirágzott. Ez már a termése. Az egész növény mérgező!

Keressük a sík vidékeket, ahol könnyen lehet járni, nem túl köves vagy kiázott az út. Ilyen a Tétényi fennsík is. Természetvédelmi terület, sok érdekes növény lakja. Tavaly nyáron voltunk ott először, most a tavaszi növényeket is meglátogattuk. Épp csak kiszálltunk a parkolóban, és hatalmas ernyős sárma-mező fogadott. Érdekes, később az egész fennsíkon is feltűnt, mennyire eltejedt ez a hagymás növény. Erősen mérgező, a kaszálókat tönkreteszi, mert a mérge az állatokra veszélyes. Nagyon elegáns, a szirmai külső oldala zöld-fehér csíkos, de ez nem a foci-rajongás jele. Agresszíven terjed. Nem politizálunk.

A koloncos legyezőfű gyökere koloc-szerűen megvastagodott, írják a szakértők. És még azt is, hogy a virágából szalicilsav-származék oldódik ki a teafőzés során. Na, akkor a legyezőfű teát sem fogom soha kipróbálni, a szalicilsav egyike a sok-sok anyagnak, amikre allergiás vagyok. Az illata viszont kellemes, a látványa pedig igazán klassz.

A ligeti zsálya egészen másként mutat, mint a mezei. A mezei individuum, gyakran csak 1-2 szál nő egy réten. Ha sok van belőle egy helyen, az óriási látványosság. A színe is egészen más: homogén indigószín. A ligeti ezzel szemben rendszerint bokrosan fordul elő, dús, telt füzér a virága, és a murvalevelei pirosak, a virágok is világosabbak, mint a mezei zsályáé. A szára szögletes, az illata fűszeres: na, ebben hasonlítanak. Viszont a ligetinek vékonyabb és alacsonyabb a szára.

Még mindig kemény feladat eldönteni, mit neveznek bogáncsnak és mit aszatnak a szakemberek.  De lassan beérik a tudás: a csészelevelek alapján lehet ezt eldönteni. Az biztos, hogy mi bókoló bogáncsokat láttunk, és a virágfejlődés 3 különböző fázisát sikerült lefotózni, szerintem egyik szebb, mint a másik (vagy a harmadik...).

A vajfüvek (vajvirág, szádor) sokfélék vagynak: élősködők, ezért gyakran a gazdanövényről nevezik el őket. Ez az alábbi nyilván a csabaíre szádor, mert a csabaíre vérfű gyökeréhez kapcsolódva veszi fel a tápanyagokat. Az élősködő nagyon taszító jelző, és egy haszonnövény-vetésben nyilván nemkívánatos. Ez a darab mindezektől függetlenül nekem nagyon tetszett: a természetben ugyanúgy helye van, mint minden másnak. Gyönyörű színe van, érdekes alakja. Mellette a csabaíre vérfű virágzat-gombócai arról tanúskodnak, hogy a gazdanövény is egész jól elvan az ingyenélő albérlő ellenére.
Rákerestem a csabaíre szádor kifejezésre, és 8. találatnak a digipicit kaptam. Na, most meg vagyok ijesztve. Azért ez továbbra is csak egy fotónapló, magamnak és Évának, hogy emlékezzünk a túráinkra. Nagyon boldoggá tesz, ha mások is élvezettel olvasgatják, de a növényhatározásban segítségre szorulok: utoljára gimiben foglalkoztam vele hivatalosan. Szóval igyekszem pontos lenni, de ezentúl méginkább...

Az apácavirág már nem újdonság, jól ismerjük. Ennek ellenére mindig megvizsgáljuk, hogy melyik a legjobban kinyílott virága: minden virág úgy néz ki, mintha még bőven a teljes kinyílás előtt lenne. Aztán elhervad...

Nagyon jó érzés, ha az ember új zsákmányra akad. A Tétényi fennsík megint hozott egy új növényt, bár néha félve írom le, hogy valamit először láttam, mert volt már rá példa, hogy itt, a digipicin volt már korábban dokumentálva a találkozásunk. A bolondító beléndekről még nem volt fotóm, pedig igazán fotogén növény. Mérgező gyógynövény, többek közt atropint tartalmaz. A burgonya rokona, de nem behurcolt, mint a burgonya. És nagymamám bölöndöknek hívta, ami ékezetmentes időkben bolondok lenne. Beindul az asszociáció...

2-3 évvel ezelőtt két, teljesen más habitusú ebnyelvűfüvet találtunk az irtáson. Hosszan küzdöttem, még a szakértőkkel is, mire beletörődtem, hogy mindkettő ugyanaz a faj. Azt hittem, hogy elég gyakori növény lehet, hiszen kettőt is találtam belőle. Azóta viszont nem láttam, meg is örültem a fennsíkon ennek a példánynak.

A növényhatározó csoportban próbáltam segítséget kérni a szakemberektől, hogy vajon hogyan lehet eldönteni, kis- vagy nagyfészkű hangyabogáncsot láttunk. Az egyik nagyrabecsült szakértő azt válaszolta, erre a kritériumra ő is kíváncsi lenne. Úgyhogy ez most marad hangyabogáncs, és nem lesz eldöntve, milyen fészkű. Mindenképp védett, akár kicsi, akár nagy.

És akkor most jön a második zsákmány: a borzas vértő. Ennek a növénynek nem túl bizalomgerjesztő a neve, bár nincs ezzel egyedül, sok fura növénynév létezik. Kétéves növény: első évben csak egy tőlevél-csokor nő ki a földből, de ugyanolyan szőrös, mint a második évben kifejlődő virágzó növény; több is volt ott a közelben. És miután elvirágzott, a száraz váz ördögszekér módjára közlekedik a szél segítségével, és közben elszórja a magjait. Ügyes.

Harangvirágok is sokan vannak, szinte megjegyezhetetlenül sokan. De jó kereséssel sikerülhet a határozás. Pl. az alábbi képen a pongyola harangvirág szerepel (Campanula sibirica), egy gyönyörű árvalányhaj mezőben. Mivel a Tétényi-fennsík oldala szerint csinos árvalányhaj (Stipa tenuissima / pulcherrima) terem a fennsíkon, ez a kép a fennsíkon készült, ezért nagy valószínűséggel csinos árvalányhaj-mezőt látunk. Csinos! És védett!

Egyik éven a Sas-hegyi TVT szakvezetője megmutatta az árvalányhaj magjának és repítő szerkezetének működését: a toll segíti a magot a repülésben, és amikor a mag talajt fog, a tűhegyes vég beleáll a talajba, a mag feletti rész az ütődés hatására, gyors spirális tekeredéssel "belehajtja" a magot a talajba, mint Black&Decker a facsavart. Ugyan védett növény magjáról van szó, amit tilos szedni, de a bemutató épp a növény helyben való szaporodását példázta, nem volt benne hiba. Az alábbi fotón egy talajt tévesztett mag a rezeda virágába fúródott bele, jól látni a spirálisan feltekeredett szárrészt.

A Tétényi-fennsík sok növénye közt szerepel a fehéres csűdfű, de nekünk most csak a viszonylag közönséges zászlós csűdfűhöz volt szerencsénk. Nem védett, de jól néz ki!

Végül a fennsík szélén találtunk néhány tő orvosi atracélt, ami már jó ideje várólistás volt, mert amíg az ember nem látta mindkettőt, azt hiszi, nehéz megkülönböztetni a gyöngykölestől. Mihelyt látta az atracélt is, tudja, hogy egészen más a két növény. Most már mi is tudjuk.
Az orvosi jelző arra utal, hogy régen gyógynövényként használták; a hatóanyag azonban több bajt okoz, mint amennyit segít, ezért ma már nem használatos.

Egyik nap csak rövid időnk volt, ezért az Apáthy-sziklához mentünk ki. És persze alaposan meglepődtünk, mert már tébláboltunk egy ideje a sziklán, mikor észrevettük, hogy kinyíltak a Szent István szegfűk. Nagy, telt bokrok, nem is kevés. Olyan fantasztikus szegfűillat volt, hogy egész idő alatt előre nyújtott, szaglászó orrtartással jártuk körbe a sziklát. Amit jó alaposan körbekerítettek. A kerítéssel bizonyos mértékig egyetértek: az emberek nem fogták fel, hogy ha az út mellett levő tábla felkér bennünket, hogy ne másszunk fel a bunkerhez, akkor nem mászunk fel a bunkerhez. Egy csomó védett csodanövény él ezen a területen, a védett utakon csatangolva ezeket tapossák le. Nem véletlen, hogy a sashegyi területre sem lehet vezető nélkül menni. De: azért a kerítés bátran lehetett volna kevésbé otromba. Most a hegy felőli oldalon magasabb kerítés van, mint a szakadék oldalán... Ha valaki át akar rajta mászni, hát átugorja. Rém ronda a kb. hónalj magasságig érő fehér rácsozat.

Az egyenes iszalag habos-babos hófehér fürtjei messziről feltűnnek az erdőben. Nagyon szépnek tartom. Meg érdekesnek, hogy változó számú szirma van a virágának. Az alábbi fotón érdemes megnézni, hogy van 4 szirmú virág, de látható 5, 6 szirmú virág is.

Május utolsó fényképes beszámolója következik, a Hármashatár-hegyről. Van egy titkos tisztás, ahova rendszeresen visszajárunk. Hol fekete kökörcsineket, hol piros kigyósziszt találtunk, de sok más különleges növényre is bukkantunk már itt. Most is elmentünk ellenőrizni, virágzik-e már a piros kígyószisz. Először az eddigi legdúsabb virágú fehér madársisak orchideába botlottunk.

Zárjuk a májust egy tájképpel: a fák fölött, a felhők előtt siklóernyősök lebegnek, élvezkednek a csodaszép időben.