2017 szeptember

Részletek

Megjelent: 2017. október 26. csütörtök, 09:20

A szeptemberi élményeket megkésve dolgoztam fel. Sűrű volt a tennivalók sora, gyorsan pótolom a lemaradást.

Ritkábban jutottunk gyalogláshoz. Szeptember elején jött egy influenza-szerű betegség-hullám, sokakat érintett, Éva is betegen jött haza a jóga táborból. Hát ez bizony nem a túrázó alapállapot. Azért egy idő után ráunt a betegség-munka párosra, és könnyű utakat választva elindultunk, mert bevallotta, hogy már hiányzik a gyaloglás. Egyszer - fényképezőgéppel felszerelve - elmentünk a Tétényi-fennsíkra, az igazán könnyű terep. Szeretjük ezt a fennsíkot, már ismerjük néhány növény helyét. De pl. hiába kerestük a tavalyi nagy élményt adó európai kunkort, nem volt ott, ahol tavaly. Egy tövet találtunk belőle, kicsit megtépázva, nem is sikerült szép fotót készítenem róla. És a tavalyi fehér ökörfarkkórót sem láttuk. Láttunk viszont sárgákat, nagyon szépeket! Nekem nem egyszerű megkülönböztetni, kétesélyes a határozás, de talán inkább a molyhos, mint a dúsvirágú ez az alábbi képen levő példány. Lényeg, hogy nagyon szép, dús virága van

A sárga fogfű viszont idén is nagyjából a tavalyi helyein bújt elő, csak kicsit kevesebbet láttunk belőle, mint tavaly.  Érdekes, hogy a csormolyákhoz hasonlóan a fogfüvek is félélősködők: tudnak fotoszintetizálni, de a vizet - és a benne oldott ásványi anyagokat - egy másik növény gyökeréhez kapcsolódva veszik fel, nem közvetlenül a talajból.

Egyik éven a kertemben kezdett nőni két rekettyelevelű gyújtoványfű. Korai formájában nagyon elegáns és el sem tudtam képzelni róla, hogy tényleg az lesz belőle, amit ígértek a Növényhatározó szakértői. Aztán egyszercsak felnyurgultak, eldőltek, és sok kicsi sárga virágot hoztak, amiken közelről látható volt, hogy tátika-szerű alakjuk van. Szóval ez a rekettyelevelű gyújtoványfű, és mivel nehezen jut eszembe a neve, a lovagokra (akik azt mondják NI!) szoktam gondolni... (már megint)

A közönséges gyújtoványfű nemesített, csodaszép színekben pompázó tátika formájában sokak számára ismert növény. Gyerekkoromban sokat játszottunk azzal, hogy oldalról finoman összenyomtuk a virágot, amitől az óriási tátotta a "száját", tátogott tőle, mi meg jókat nevettünk ezen a mókás viselkedésen. Elmúlt vagy 50 év, mire megismertem a virág ősét, a vadtátikát, ráadásul tavaly az Ötschergräbenben láttunk havasi gyújtoványfüvet, na, annak aztán tényleg kertbe való színe van!. Szerintem gyönyörű!

Nagyon vicces nekem ez a pelyhes kenderkefű, mert a latin neve (Pubescens) alapján talán inkább az állának kellene pelyhedzeni, de ennek a kobakja pelyhes.

Ágas homokliliomot az előző hónapokban is fényképeztem, de olyan szép (ha az embernek sikerül egyáltalán észrevenni), hogy muszáj megint egy fotót feltennem róla. A homokliliom, és az alatta látható hegyi len egyaránt inkább nyáreleji növények. Mindegyik hihetetlen vékony száron növeszti a virágát, akárcsak a 3. virág a sorban, a (talán kereklevelű) harangvirág. . És még októberben is találtunk virágzó példányt...

Jöjjön megint egy sorozat a bókoló bogáncsról. Ez a szúrós, nem túl látványos növény (akárcsak a fenti bábakalács) minden eszközével a látogatók és érdeklődők távoltartásán fáradozik. Kivéve a virágát: az egyszerűen csodálatosan néz ki; gondolom, sok rovar is hasonló véleményen van... Ezt a pinkes-lilás + kék színösszeállítást a magyar szegfűnél láttam már: ott is kék a pollinárium, míg tele van pollennel. Ha kiürül, szinte beleolvad a szirmok hátterébe. Gondolom, a rovarok ezt nálam jobban tudják értelmezni .

A sármányvirágot nagyon érdemes közelről szemügyre venni. Ugyanis egyébként semmit sem lát belőle az ember. Közelről viszont egészen bonyolult és orchidea-szépségű virágocskái vannak, az egész finom puha szőrrel bevonva. A virágai pár milliméteresek, szóval vagy szemüveg, vagy makró, valami mindenképp kell az élvezetéhez...

A Tétényi fennsíkon láttam életem legrózsaszínűbb katángját. Ilyen rózsaszínűben, ha fényképen van, akkor trükkre gyanakszom: valaki átszínezte, vagy összerakta. De a valóságban nem gyanakodtam ilyesmire (bár eszembe jutott a kacsacsőrű emlőssel kapcsolatos történet, hogy az európai zoológusok arra gyanakodtak, valami meg akarja őket viccelni, és összerakott egy ilyen lehetetlen lényt...), és bár a fotón nem érezhető az az erős és valószerűtlen rózsaszín árnyalat, kétségkívül egy katánggal volt dolgunk.

A csattanó maszlag egy Közép-Amerikából származó, a burgonyával rokon mérgező gyomnövény, amelynek magja a BME menzán a lencse közé keveredve okozott mérgezéses panaszokat jó néhány évvel ezelőtt. Virága és terméstokja egyaránt látványos.

Végezetül a szeptemberi séták lezárásaképpen 4 gombafotó következik: a sok eső hatására rengeteg gomba bújt elő.

Ennyi volt szeptemberben. Október talán még soványabb, de közben lesz egy kis őszi nyaralás, Murauban...