Velence - Dinnyési fertő

Részletek

Megjelent: 2019. október 30. szerda, 21:27

Ahogy telnek az évek, mindenkin kitör a találkozás vágya. Az egyetemi csapattal minden évben találkozunk, büszkén jelentem, ez az én ötletem volt: az államvizsga utáni vacsora végén úgy éreztem, hogy rémes lenne örökre szétszéledni. Így aztán kitaláltuk, hogy minden év májusában az utolsó pénteken este 6-kor találkozunk az egyetem - akkor még a Múzeum körúton volt a TTK - kapujában. A későn érkezőknek hagytunk üzenetet a kapura tűzve, hova mentünk kocsmázni, vacsorázni. Sok telefont kellett bonyolítanom, hogy mindenkit figyelmeztessek, aztán az internet sokkal könnyebbé tette a dolgunkat, ma már csak egy kör-emailt kell küldeni az évfolyamtársaknak.

Az egyetemi kollégium is szervezget Bolyais találkozókat. És a középiskolai osztálytársakkal is - a legutóbbi nagy kerek évfordulókor - kitaláltuk, hogy elég öregek vagyunk már ahhoz, hogy találkozzunk minden évben. Tavaly ősszel feltűnt, hogy mi ugyan Székesfehérvárra utaztunk a találkozóra, a helyben lakó osztálytársak egyike sem jött el. Ezen elgondolkodva úgy döntöttünk, nem kell nekünk elmenni Fehérvárig, így most félúton, a Velencei-tó mellett találkoztunk. Aztán a találkozó időpontja előtt, utolsó héten az Agárdon lakó osztálytársunk felvetette, hogy az étterem előtt még elmehetnénk kirándulni egyet. Elmentünk a Dinnyési fertőn kijelölt Madárdal Tanösvényre. Rövid, és mégis élvezetes túrát tettünk a fertő szélén. A nádasban egy düledező fahídon kellett átvonulni, melynek két oldalán madárfogó háló volt kifeszítve. Épp egy cinege akadt a madárhálóba, ami mellett volt a gyűrűzőhely, ahol a gyűrűzés után rögtön szabadon engedték a madárkákat. Felmásztunk egy kilátó - magasles jellegű építményre is, ahonnan a vízfelületre is rálátni. Szép volt.

Nagyon boldog voltam, hogy számomra új jellegű, szikes területen vezetett a tanösvény.

Az élmények hatására rábeszéltem Évát (nem kellett győzködni!!), hogy menjünk el egy nap együtt oda. Október 25-én szabad pénteket szervezett, és útrakeltünk. Gyönyörű napsütéses idő volt, az aszály még tartotta magát, esőtől nem kellett tartanunk. Egy kicsit nézelődtem a térképen, hova érdemes még a 3 km-es ösvényen kívül elmenni. Kiderült, vannak hosszabb útvonalak a fertő mentén, de nem körutak, és oda-vissza 8-8 kilométert nem szerettem volna bevállalni. Végül találtam egy Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark területet a közelben, és úgy döntöttünk, az arborétum lehet nagyon érdekes, ott is van túraútvonal, akkor ott kezdünk.

Alig beléptünk, pár száz méter után egy múzeum esett útba, amit jól megnéztünk. Kellemes meglepetés volt: szép ásványok, rovarok, kitömött állatok voltak, de nem volt eltúlozva, volt benne egy kis kvíz a gyerekeknek (nagyjából jó válaszaink voltak) és tiszta volt a mellékhelyiség.  Mivel csak ketten voltunk az épületben, bátran végighallgattuk a madárhangokat is, amit társaságban nem mindig vállal be az ember.

A legérdekesebb számomra a lódarazsak fészke volt, mivel még sosem láttam lódarázsfészket, viszont azóta kitüntetett módon haragszom rájuk, mióta egy fenékbe harapott. A tükröződő fények miatt kicsit jobban meg kell nézni, hogy lásd  a képen a fészket, de szerintem érdemes, mert szokatlan, érdekes alakú, emeletes BigMac formája van.

A következő vendégek érkezésekor épp végére értünk a múzeumi nézelődésnek, így gyorsan továbbálltunk. Az emeleten levő helytörténeti kiállítást kihagytuk, inkább a kilátó felé vettük utunkat. Nagyon szép építmény, amire felmászva messzire elláthatunk a tó felett. Érdekes, hogy mindketten megállapítottuk, hogy eléggé elszédültünk, mire felértünk a csigalépcsőn. Aztán maga a látvány is elég szédítő volt .

A vadaspark-részt kihagytuk, visszafelé a pihenőnél megettük az ebéd-szendvicset és a fügét, amit vittünk, a bejáratnál kaptunk capuccinot a büfében, úgyhogy felfrissülve és újult erővel indultunk a fertő felé.

Az autót letettük egy hatalmas nyárfa alatt. A mellette álló oszlop mintha határozottan csak a gólyafészek kedvéért lett volna odatelepítve. Érdekes emlék ötlött fel bennem a gólyafészek láttán: nyáron Portugáliában Porto felé tartva a nagyfeszültségű oszlop rácsain egy-egy oszlopon 10-15 hatalmas gólyafészket láttunk, mint egy lakótelepen... Sajnos, ott épp nem tudtam lefotózni, pedig megérte volna.

Az első métereken egy legelő mellett vitt az út: kíváncsi kecskék lestek ránk a kerítés mögül. Aztán a szürke marhák is érdeklődve nézegettek bennünket. Mi meg őket.

Az elkerített legelő után hirtelen egy nem túl nagy tábla jelezte, hogy jobbra kell fordulnunk (ha nem tudtam volna, hol keressem, elsiklottam volna felette, mert eléggé belesimul a környezetébe):

A nádas mellett haladtunk tovább, ahol a szikes talajon csupa védett növényt sikerült fényképeznem.

A sziksófűről Csaba - gimis osztálytárs - mesélte, hogy gyerekkorában megkóstolta, de rettentő sós volt. Most olvasgattam, és azt látom, hogy Törökországban tengeri spárga néven fogyasztják a zöld, tengerparti változatát, nyersen vagy párolva. És kitaláltak olyanokat, hogy bioetanolt lehet belőle gyártani, elégetve kevésbé szennyezi a légkört, mint a fa vagy a szén. Tengerpartokon igen gyakori, nem szorítja ki az édesvizet igénylő növényeket, csak a lakatlan sávokat foglalja el. Nagyon pozitív...

Két héttel korábban találtunk még itt mezei bolhafüvet is, amit most nem vettem észre - az is lehet, hogy már elszáradt. A bolhafű tudományos nevében hordozza, hogy hashajtásra használták: Pulicaria dysenterica.

Van néhány növényfaj, melyek határozóbélyegeit nem próbálom megtanulni: ezek pl. a fehér ernyősvirágzatúak valamint a sárga fészkesek. Ezek olyan sokfélék és olyan nehéz és megjegyezhetetlenek a tulajdonságaik, hogy nagyon keveset tudok csak azonosítani  (ilyen pl. a vadmurok és az Orlay murok; sárgák közül a bakszakáll). Ezt a lenti növényt sem tudom, mi is lehet, de a figyelmes olvasó két rovart is talál rajta. Na jó, az egyiket elárulom: darázs.

A fenti képre kapásból rávágtam, hogy közönséges bábakalács (ami egy védett gyógynövény, tilos gyűjteni!!), de ez hiba volt. Ugyanis inkább elszáradt aszat lehet: hiányoznak a bábakalácsra jellemző sziromlevelek. Szóval nem kell mindig elhinni, amit rávágok határozásképpen! Elszáradt növény határozása mindig büszkeséggel tölt el, mert ez azt jelenti, hogy felismertem a növény változásait, és nem tudott becsapni...

Meglepődve láttam egy elszáradt fűvel borított árok meredek partján, hogy egy kis ezerjófű bújik ki a szalma fölé. Olyan valószínűtlen volt az a gyönyörű ékszerszerű virág abban a száraz környezetben. De itthon, kinagyítva a képeket mégis egyértelműen kis ezerjófű. Ráadásul csak nyáron kellene virágozni, októberben igazán szokatlan. Gyógynövény, és bár nem ritkaság, én nem sokszor láttam, de mindre emlékszem, hol, milyen, mekkora volt. Vicces. Az ember nem győz bocsánatot kérni az elfelejtett dolgok miatt, közben ez a pici virág beleég a memóriájába.

Az útvonalat - tanösvényhez illően ilyesmi táblákkal is jelezték:

A gyújtoványfű a gyertyalángra emlékeztető virágjáról kapta a nevét. Gyógynövény. Vadtátikának is nevezik, és valóban, a kertekben színpompás rokonságát termesztjük; a tátika igen strapabíró növény, fogok is szerezni jövőre a kertembe.

Még búcsúzóul egy dús lampionvirág-csoportba botlottunk: a sokféle néven emlegetett növény nagyon feltűnő lampion termései vonzzák az ember tekintetét - ha már észrevette . Egy korábbi bejegyzésben elhumorizálgattam már tudományos nevének vicces voltán, de most is meg kell említenem: nekem ez nagyon tetszik...

Az érettségi találkozónk épp az önkormányzati választások előtti napon volt, senkit sem lepett meg, hogy a parkoló közelében egy kis csoport valami szobor leleplezésére készült. A lepel kinézetéből lehetett sejteni, hogy nem túl magas, valami fura szobor lesz belőle, de nem volt időnk kivárni, hogy leleplezzék: a kirándulásra nem vállalkozók már vártak bennünket az étteremben. Így aztán ismételt látogatásunkkor kíváncsian vártam, mi is lett a lepelből, és tetszett, amit találtam: két gólyát ábrázoló szobor, a gólyák a járda szintjén állnak, tátogatják a csőrüket. Szerintem egy nagyon kedves szobor, jó választás volt a fertő szélére egy (két) ilyet helyezni.

Végül legyen még itt egy térkép, amit a Velencei-tó információs oldalán találhatnak, és sok hasznos infót errről a tanösvényről.