2016. 05. május - Mecsek

Részletek

Megjelent: 2016. május 16. hétfő, 20:56

Pünkösd három napos ünnepét kihasználva a Mecsekbe szerveztünk kirándulást. Voltak titkos vágyaim, hogy mit szeretnék találni, trófeaként milyen növényeket szeretnék lefotózni.

Az időjárás egy cseppet sem volt kegyes hozzánk. Szombaton délelőtt annyira esett, és annyira nem láttuk, hogy valaha is abba akarná hagyni az esést, hogy elmentünk múzeumnézőbe. A Zsolnay negyed számomra újdonság volt, mivel nem jártam Pécsett már időtlen idők óta. Most ezt bepótoltam. Igaz, miközben a Gyugyi gyűjtemény felső szintjén bámészkodtunk, elment az áram, félhomályban kukucskáltunk a vitrinekbe, és ha valami nagyon érdekesnek tűnt, hát mobiltelefont használva elemlámpának megvilágítottuk. De az alagsori szecessziós részt inkább későbbre hagytuk, hogy mégis inkább megvilágítva tudjuk megnézni. Végignéztünk kb. mindent, bevásároltunk kézműves csokikat, és mire visszértünk, valóban megoldották az áram problémát.

Mire mindenki megérkezett (mikor máskor, mint 13-án pénteken romlik el az otthoni szivattyú...), nagyon éhesek voltunk. A Jókai bisztróban ettünk zseniális finom ebédet, mire mindent lenyeltünk, elállt az eső. Gyors átöltözés, irány az erdő! Rémes nagy sár volt, csúszkáltunk rettentően, hiába támogattam magam kétoldalról botokkal.

Amint elindultunk, a panzió kapujától kb. 5 méterre egy kardos madársisak díszelgett. Igyekeztem, nem sikerült jól a kép, de a "kardos" levélzete és virágzat-szerkezete mégis megérdemli, hogy feltegyem. Csak az ismétlés kedvéért: a madársisak orchideaféle, fehér madársisak felénk is sűrűn van, de kardos nincsen. És mint minden Magyarországon előforduló orchideaféle, védett!

Az erdő ugyan rémesen vizes, csúszós, dagonyás volt, mégis nagy élmény volt, mert sok szép növényt láttunk.  Tudom, hogy a Mecsek keleti felében illatos hunyor nyílik februárban. Most láthattuk a nyomát: nem volt olyan terület, ahol ne került volna látókörünkbe 1-2, néhol pedig seregesen. El is határoztam, egyszer, nyílás idején el kell jönni ide, olyan szép lehet, amit én is élvezni szeretnék.

Mindenütt csillog a sok vízcsepp a felvételeken, tényleg özönvíz utáni volt a helyzet. És folyton előkerült egy érdekes formájú levélke, amit nem ismerek. Mikor kiderült, hogy ez a májvirág levele, újra azt gondoltam, hogy de nagyon sajnálom, hogy virágzás idején nem járhattam erre! A májvirág is egyik titkos vágyam, hogy valamikor végre trófea legyen belőle (na, csak fotóra kell gondolni!).

Lépten nyomon rengeteg volt a következő fekete lednekből is, kicsit sajnáltam, hogy egyik sem kosbor, mert persze az sem lett volna rossz, ha újabb kosborokat tudok fényképezni, de mind lednek volt. A Mecsek tele vele. Fekete lednek. Eszperente.

Néhány növény azért meglepő tud lenni. Ilyen ez  a jerikói lonc is. Teljesen kizártam magamban, hogy ez a természetes flóra része, úgy gondoltam, valami madaras közvetítés következtében megszökött a városból. Csak az volt fura, hogy messze a város, de hát egy madár messzire el tud vinni magokat. Kiderült, hogy ez a növény egy melegkori reliktum, a Dél- és Nyugat-Dunántúlon honos, és még védett is(5000 Ft)! És gyönyörű a geometriája...

És akkor az erdei csúszdapálya után kimentünk az aszfaltra, hogy legalább néhány nagyezerjófüvet is lássunk, amiket autóból lehetett látni az út szélén. Hát nem, az ezerjófüvek távolabb voltak, viszont az egyik kívánságom, egyik trófeám mégis itt, az út szélén került elő. A fodros gólyaorr.

És akkor most megint tanulunk valamit . A mécsvirág kétlaki: egy-egy növény vagy nő-, vagy hímivarú virágokat hoz. A fenti a nőivarú fehér mécsvirág. És tessék összevetni az alább látható hímivarúval. Hát ezaz. Hosszan veséztük a mécsvirág kétlakiságát, mikor végül kiderült, nem is kétlaki, hanem háromlaki. Ugyanis a tisztán nőivarú illetve hímivarú virágokat nevelő egyedek mellett létezik hímnős virágú mécsvirág is. Én csak hím és nőivarú virágokat fényképeztem, és nagyon félek, hogy nem fogom felismerni, ha hímnős virágot látok.

Újabb tanulás jön: a szennyes bükköny (kevésbé elterjedt, de sokkal barátságosabb neve a nagyvirágú bükköny) nagyon változatos színekben képes előfordulni. Alapvetően kb csontszíne van, amit aztán a felső sziromlevélen lila erek és enyhe lilás beszűrődés tarkít; ettől lesz a szennyes név indokolt. De az a kvázi csontszín egészen mást is ölthet, mint amit az alábbi képen lehet látni; kaptam olyan megerősítő képet, amin egészen sárga a szennyes bükköny. A levelek, szár, valamint a virág mérete és elhelyezkedése, a kacsok léte-nemléte, és még nem tudom mi a fontos határozó bélyeg. De a legutóbbi hír az, hogy ez egy szennyes bükköny.

Másnap megint esős volt az idő. Le is mentünk megint a városba, hogy múzeumokban üssük el az időt, gondoltuk, megnézzük a Vasarely múzeumot (később kiderült, lehet, hogy már nincs is...) Kerestük, hol állhatnánk meg az autóval, mikor rájöttünk, nem is igazán esik az eső. Mivel nagyon erős cél volt a természetjárás, úgy döntöttünk, hogy enyhe szemerkélés nem tud minket visszatartani, és mégis inkább kirándulunk. Visszahúztunk a szállásra, átöltöztünk és nekiindultunk. A nordic botokat szedtük ki épp az autóból, mikor megjelent a szálló tulajdonosa, és érdeklődött, merre megyünk ebben a jó kis esőben: nincs is annál jobb, mint ilyenkor kirándulni, mondta. Én azért jobban szeretek gyenge napsütésben, enyhe szellő kíséretében kirándulni, de nem ellenkeztem. Megkérdeztük, tud-e javasolni valami jó túrát. Mondta, hogy mivel sok eső esett, biztosan nagyon szép most a Melegmányi völgy, mert a patak rengeteg lépcsőn esik alá, a vízesések nyáron szárazak (van róla képem), de most nagyon szép lesz; még kis rákok is mászkálnak ilyenkor a patakban. Erre csak vigyorogtunk, és kérdeztük, merre induljunk. A Tripammer fától indultunk a kék pötty jelzésen. Végig esett picit az eső, és a nadrágunkat egyszerűen le kellett zuhanyozni, olyan sáros lett. De megérte! Pl. útközben készült az összehasonlító-oktató felvételek fele.

A pihenőhelyen népes kiránduló csapattal találkoztunk. A gyerekek egy része gumicsizmában volt, ami felhatalmazta őket arra, hogy boldogan tapicskoljanak a vízben. És persze legfontosabb dolguk az volt a legkisebbeknek, hogy felfelé mászkáljanak a vízesések lépcsőin. Ez volt a bátorsági teszt A felnőttek egy része meg próbálta leimádkozni onnan őket. Volt egy tündéri border collie is a csapattal, több gyerekkel felért izgágaságban...

A korábban tomboló szél hatására óriási fák dőltek ki. A következő képen egy fa letört ága látható, de a letört ág is hatalmas fának minősülne. Átdőlt a patakon, de az utat is elzárta. Látszik, hogy a helye milyen magasan volt a fán, a sérült rész jóval a turista jelzés felett van. Zoli feje meg épp csak kilátszik az eldőlt fa mögül

A túráról visszaérve jött a jó meleg zuhany, és újra száraz ruhába bújva, egészen újjászülettünk. Következett a társasági élet: vendégségbe voltunk hivatalosak, ahol mindenféle jóval fogadtak bennünket. Ez nem a természetjárás témája, meg minek szerezzek irigyeket, nem taglalom tovább...  Egy dolog emlékezetes marad nekem:  eltévedtünk útközben odafelé, és olyan hihetetlen helyekre keveredtünk, hogy halálfélelmem volt időnként. Az autó szinte beszorult az út két fala közé,  meredek utcákon kóvályogtunk, hogy azon se felfelé, se lefelé nem szívesen közlekednék. Nem lehetett látni, jön-e bárki szembe, és ha jön, akkor hova lehetne félreállni. Zsákutcák, szűk utak szövevényén kellett átverekedni magunkat, a negyed órás utat kb. egy óra alatt tettük meg. Aztán persze a fogadtatás kárpótolt mindenért.

Pünkösd hétfőjén végre nem szakadt az eső, és a javasolt Hosszúhetény-Püspökszentlászló útra indultunk. Hosszúhetény végén, ahol az aszfalt köves-kátyús útra vált, leparkoltuk az autót és gyalog indultunk tovább. A kényelmes úton megint sok érdekes növényt láttunk. Fehér madársisak, boglárkák, piros mécsvirág, és minden szépség nyílt az út mentén.

Kicsit bosszantott, hogy az arborétumban pl. ennél a bokornál nem volt semmi infó. De itthon utánajártam, kiderült, hogy ez a cserje az USA dél-keleti részéről származik, és ananász-eper-banán illatú a virága (nem szagoltam meg a helyszínen). Árnyékban nagyobbra nő, mint tűző napon. És szinte mindent eltűr. Gyönyörű, hatalmas fák, tavacskák, ösvények, patak, szép környezet volt az arborétumban, bár az is látszott, hogy most épp az épülettel foglalkoztak, és a kertben is maradt bőven tennivaló.

Kettévált kis csapatunk, és ketten elindultunk a Zengőre. Itt meg kell jegyeznem, mekkora nagy dolog, hogy én el tudtam indulni egy ilyen húzós útra. Persze, a gyógyszereknek köszönhető, de mégis olyan jó érzés, hogy fel bírok menni. Lassabban, több megállóval, de mégis megyek ("kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk").

Amint kimentünk az arborétumból, újabb virágot találtam, amivel korábban csak képen láttuk egymást. A réti kakukkszegfű nem ritka, de nagyon szép alakú virága van, légies, könnyed szépség.

Az olasz müge viszonylag gyakori növény errefelé. Rémlett, hogy találkoztam már vele korábban, de nem tudtam feleleveníteni a nevét, a Növényhatározósok segítettek. Kiderült, ez is védett növény. Tény, hogy felénk nem láttam ilyet.

Érdekes dolgokat tudtam meg a medvehagymáról. Egyrészt, ugye, nagy divat, mindent medvehagymával készítenek, mert az olyan egészséges. Gyorsan korlátozták is az egy személy által gyűjthető mennyiséget. A terepen látva a medvehagyma-mezőket, már egyáltalán nem értem a korlátozás értelmét. A hagymája olyan mélyen van, hogy nem lehet kihúzni "véletlenül",  ha valahol megtelepszik, a környéken minden más növény kiszorul, lassan csak medvehagyma marad az aljnövényzetben. Mint itt  a fenti képen. Szerintem teljesen mindegy, mennyit szednek belőle, mert a hagyma tovább él, és mindent kiirt a környezetében. Kíváncsi lennék szakértők véleményére is, de szerintem elég nagy szívás ez a medvehagyma. És az egész Mecsekben fokhagyma szag terjeng, amit én szeretek, egy bizonyos mértékig. De ez itt mértéktelen volt.

Ez a pipacs az utolsó képem a Mecseki kirándulásról. Ugyan a kezdeti özönvíz eléggé elmosta a túrázást, mégis megtaláltuk azokat az apró lehetőségeket, mikor mégis élvezhettük az otthonitól eltérő környezetet, a helyre jellemző növényeket. Nagyon jól sült el az egész, hiába próbálkozott az időjárás. Élveztem!