2012-11-November
- Részletek
- Megjelent: 2013. január 27. vasárnap, 22:20
Novemberben eleinte gyönyörű őszi idő volt. A vitorlázó repülőtér, amit szinte minden alkalommal útba ejtünk gyaloglásaink során, naponta más arcot mutat. A nap állásától és a felhőzettől is függ, hogy épp milyen képet látunk, de természetesen az idő múlása is folyamatos változást okoz.Szinte várom, hogy milyen új látvány tárul elénk, mikor kilépünk az erdőből.
Akárcsak a repteret, a Gugger-hegyen lévő Árpád-kilátót is rendszerint belevesszük az útvonalunkba, az a hazavezető út csúcspontja: innen már csak lefele kell menni. Kellemes időben érdemes pár percet a város látványára áldozni:a pesti oldalon a párában elvész a horizont, Budán is: a Sas-hegyen túl már csak pára látszik. A Duna, a Gellért-hegy és a déli hidak tiszta időben szépen látszanak.
Ezt a fadarabot épp nagyban hordták szét a rovarok, leginkább hangyák; kézzel morzsolható állagúra korhadt.
A Nyéket megkerülve, a Kondor út felől sorompó védi az erdőt. Gyönyörű színekben virít az összeboruló lombsátor.
A Kondor úton áll Fedák Sári kertjének egyetlen maradványa, ez a 120 éves libanoni cédrus. Korábban még elhanyagoltabb volt a környéke, manapság a kíváncsi érdeklődő megkeresheti a fa körüli kerítésen a bejáratot, és bemehet a fa tövéhez, az információs táblát is el tudja olvasni. Kár, hogy a hozzá vezető út nem gondozott: igazán gyönyörű fa, megérdemelné, hogy látványosságként bánjanak vele.
A Határ-nyeregtől erre jutunk legrövidebb úton a repülőtérre. Minden évszakban izgalmasan néznek ki a fejünk fölött összeérő ágak, kör alakú alagutat formázva. Kedvelem ezt a helyet, mert a szép alagút után hirtelen feltáruló tágas reptér mindig tartogat valami újat, érdekeset.
Határ-nyereg: fel is út, le is út
Időnként próbálunk a túraútvonal-hálózatban valami olyat találni, amerre nem jártunk még, vagy már nagyon régen voltunk arra. Ilyen az a pad is: nem is emlékszem, mikor láttam korábban, de nagyon festői itt a fa tövében.
A népi elnevezése vakondrisztó fű, latin neve euphorbia lathyris, magyar neve a hasindító kutyatej. Úgy működik, hogy ha a vakond a járat fúrásakor megsérti a növény gyökerét, abból büdös (petróleumra hasonlító szagú) tejnedv szivárog. A vakond ezt nem szereti, mert igen érzékeny a szaglása. Egy ideig kerüli a növény környékét. A reptéren valóban nem volt sok vakondtúrás, bár szerintem erre a köves talajra gyémántlábú vakond kell...